Nagyon szeretem a magyaros, sűrű egytálételeket, melyeknek egyik igazi megtestesítője ez az étel. Magán viseli a pörköltes jelleget, a finom nokedli belesimul, bársonyossá teszi a karakteres krumpli ízét. Ez az étel vegetáriánus variációja.
Kezdjünk is neki a receptnek.
Három kg burgonyához két óriási fej vöröshagymát választottam. A lábasba olajat öntöttem. (Nem fogtam magam vissza.) Két púpos teáskanál egész köményt szórtam bele (én egész köményt használok, mert más lesz az íze tőle, mint az őrölttől), majd rátettem az apróra vágott hagymákat. Együtt kezdtem pirítani. Amikor már pattogott a köménymag, kisebb lángon folytattam a hagyma fonnyasztását. Egy mokkáskanál őrölt borsot adtam hozzá.
A korábban felkockázott két közepes paradicsomot, egy egész tv paprikát és egy fél, erős zöldpaprikát hozzákevertem a hagymához. Együtt fonnyasztottam tovább őket. Amikor jó puha lett a zöldség, hozzátettem a feldarabolt burgonyát. Az egészet együtt pirítottam össze egy kicsit. Így a krumpli jól átveszi a fűszerek és a zöldségek ízét. A pirospaprikát csak ezután, most tettem a burgonyára. 3 evőkanállal összesen, de kanalanként adtam a krumplihoz – a tűzről félrehúzott lábasban –, így adagonként keverve hozzá.
Ezután felöntöttem vízzel. Annyit tettem rá, hogy kb. két ujjnyira lepje el a burgonyát. Ekkor, apránként adagoltam hozzá a sót.
Miközben a krumpli főtt, elkészítettem a nokedli tésztáját. Kb. 25-30 dkg liszthez 2 egész tojást adtam. (Szoktam úgy is készíteni, hogy minden 10 dkg liszthez 1 tojást adok, de így is finom tészta kerekedett belőle.) Pici vízzel összedolgoztam. (Nem dolgoztam el simára, hanem kicsit „rusztikus” állagúra hagytam.) Az a lényeg, hogy ne legyen túl híg a tészta.
Amikor már majdnem megfőtt a krumpli, kiskanállal bele szaggattam a tésztát. Ezután kb. 10-15 percig főztem. Én akkor szeretem tálalni, amikor sűrűsödik a leve az ételnek. (Van aki hígabbra készíti, én a sűrűbb változat híve vagyok.)
Tálaláskor kevés erős zöldpaprikát – felkockázva – szórtam a tetejére. Aki szereti a csípős ételt, főzéskor erős pirospaprikával érdemes meghinteni.
A finom vecsési savanyú káposzta és a friss, ropogós héjú, fehér paraszt kenyér pedig mennyei együtt ezzel az étellel.
Jó étvágyat kívánok ehhez az egyszerűen elkészíthető, olcsó, tartalmas és ízletes egytálételhez!
S.M.