Albertfalvám nőttem fel, a Dédim pedig egy saroknyira lakott tőlünk. Ő volt a dadusunk, a házi cukrászunk és játszótársunk. 1969 óta lakott a Vegyész utcában, szokása volt, hogy kiállt az előkertben a kapuba, adott nekem és a testvéreimnek egy puszit az iskolába menet, de az sem volt ritka, hogy a kezünkbe sütis tányért nyomott. Klasszikus fehér zománcos T4-es gáztűzhelyével készítette a finomságokat (mellesleg az ő lakásában vezették be először a gázt az egész környéken). Anyukámmal, az ő unokájával mindig hájas tésztát csináltak, mert azt csapkodni kellett és jó móka volt, amíg ki nem repült valaki kezéből. Készült a citromos keksz, ecetes kifli, darálós keksz, zsírban sült krumplis pogácsa.
Az ő kertjében a rózsa- és mogyoróbokrok mögött egy málnás volt, ahonnan lehetett csemegézni, a sufniajtóban pedig hinta lengett (vigyázni is kellett, hogy ne rúgja le az ember a csalamádéval teli dunsztosüvegeket). A szomszédokkal egybe lehetett nyitni a kertet, ők trécseltek vagy a zöld mázos padokon ülve dolgoztak valamin amíg mi futkároztunk. Amíg elég picik voltunk, ott az udvaron kék műanyagládákban fürdőt rendeztünk be, szabadon lehetett pacsálni.
Sokan onnan ismerték Irénkét, hogy eljárt a nyugdíjasklubba, kiskosztümben, klipszekkel. Sok barátnője volt, és bár panaszkodott a pletykálkodókra, azért szerette a helyi pletykákat. A 80. szülinapja pont egybeesett a kerület 80. szülinapjával így kapott egy csokor virágot, emlékeink szerint kicsit csalódott volt, mert nem ő lett a „Sütemények Királynője”. Nekünk azért ő volt az igazi királynő és Albertfalváról is az ő pezsgése, lendülete, a kertjében szállingózó illatok jutnak eszünkbe.

Tüdős Anna