Ha böngészünk az interneten, és rákeresünk a hagymás babra „Bud Spencer”-módra, sokoldalnyi találat jön föl, ahol a legkülönfélébb szerzők vélik megtalálni a „bölcsek kövét”, azaz a híres filmben szereplő hagymás bab receptjét. Holott erre a filmben a leghalványabb utalás sincs. (Amikor ugyanis egy kis tábori gázpalackon, serpenyőben valamiféle ételt kavargató, nagydarab főhősünk előtt sorra szaladnak el a gengszterek, mindegyik megáll egy pillanatra, beleszimatol a levegőbe, és megjegyzi: „De jó illat van! Hagymás bab?” „Az” – bólint rá Bud Spencer. No, ennyi a receptúra eredetije, és ez, ugyebár, nem túl sok. Mégis tucatszám olvasni a netre feltett receptek címei között ilyeneket: „Az igazi filmbeli hagymás bab receptje” vagy „Ahogyan Bud Spencer szerette”, „Hogyan készítette Bud Spencer a hagymás babot?”, stb. – írva ezeket anélkül, hogy a fentiekben vázolt rövid jelenetben elhangzottaknál bárkinek is egy szemernyivel több információja lenne arról a valamiről. És lássuk be, ez elég karcsú információnak. Ugyanakkor az sem vitás, ez a jelenet sokaknak megmozgatta a fantáziáját, és azt vélték beleképzelni abba a lábaskába, ami a szívükhöz közel áll, illetve legalább ehető valami… és kivirágzott e tárgyban a költészet. Sok alanyi költő megfellebbezhetetlen bizonyossággal írta le a „tutit”, s a fantáziának csak a papír, illetve a klaviatúra szabott határt.
Megvallom, én is a „Bud Spencer-féle hagymás bab” fanok közé kerültem, mígnem több receptet kipróbálva rá nem jöttem – mintegy hirtelen megvilágosodásként –, hogy mi a közös baj mindegyikkel, és hogy lehet a költészet művészetére emelni a mániát, a „karcsú eredeti” leírásból új világot teremteni…
Mint minden nagy dolog, ez is roppant egyszerű, csak előítélet-mentesen kell rácsodálkozni a világra, azaz egy étel nagyszerűségére.
Mert mi is a gond az összes „igazi” recepttel? Az, hogy eláztatják a pirított hagymát. És a főtt hagyma ízvilágát nem lehet egy napon említeni a jól lepirított hagymáéval! Amikor bármilyen vizet tartalmazó anyagot, mártást, paradicsomszószt, zöldségeket, nyers húst stb. teszünk a pirított hagymás alapra – még sót sem szabad, mert a só vízszívó, ún. higroszkópos volta miatt még a levegő páráját is azonnal magába szívja –, a jó pirított hagymánkból azonnal főtt hagyma lesz, és annak íze a padlásról a pincébe esik!

Lássuk tehát az alapételt!
Úgy 20-25 dkg szárazbabot áztassunk be minimum 8-10 órára. Majd tegyük fel főni (nem túl sok) sós vízben (sok sóval, ez lényeges, mert a sót kellőképpen ekkor kell a babnak magába vennie, mert, mint már említettem, az utólagos sózással tönkreteszem az egészet). Lehetőleg ne kuktában főzzük, mert hogy gusztusos és kellőképpen lecsöpögtethető legyen, látni kell a bab mindenkori állapotát, egyrészt nehogy szétfőjön, másrészt viszont kellőképpen megpuhuljon. Itt egy nagyon keskeny pallón kell egyensúlyozni! És minden bab más időt kíván meg, ezt tehát látni kell! Ha megfőtt, leszűrjük, lecsöpögtetjük, és a szűrőben legalább néhány órát száradni hagyjuk, legalább addig, amíg a külseje a baboknak úgy nagyjából száraz nem lesz.
Amikor már nagyjából jónak ítéljük az állagát, veszünk (a fent említett mennyiséghez) úgy legalább 3-4 nagyobb fej vöröshagymát, összevágjuk őket (de nem kell apróra, mintha pörkölthöz lenne, inkább elfelezve, és szálirányban fölszeletelve), majd zsíron vagy olajon (kisütött
füstölt szalonna zsírján a legjobb) szépen egyenletesen lepirítjuk. De tényleg legyen lepirítva a barna-sötétbarna árnyalatig, nem csak fonnyasztva, mint a pörkölthöz! Persze vigyázva, nehogy megégjen, azért, mert akkor kesernyés íze lesz.
Ekkor rátesszük (és nem rádobunk, mint a majd minden trendi szakácskönyvben, ahol is mindig mindent dobálnak) a lecsöpögtetett babot, majd kicsit együtt kavargatva tovább sütjük, hogy a közben kihűlt bab is átmelegedjen, és felvegye a pirított hagyma egyedülálló ízét, és lehet tálalni, mert kész van!

Ízvilág fokozása, javítása – variánsok, jótanácsok
Ahogyan már említettem, talán a legjobb a hagymát kisütött füstölt szalonna zsírján pirítani, de a szalonna egyszerű kenyérszalonna legyen, mert a látszólag finomabb húsos szalonnák húsos része a kisütés folyamán nagyon kiszikkad, megkeményedik, és mint a fentiekből is kiderül, itt további főzésre már nincs lehetőség, hogy visszapuhuljon (ami amúgy is mindig kétesélyes). Ha kolbászt is akarunk tenni bele, az nagyon jó íz- és élményfokozó, de vigyázat, a sütőkolbászt még a már majdnem teljesen kisült szalonnához kell karikázni, amikor is a sütőkolbászból is kimegy az összes nedvesség, és akkor azonnal kiszedni a zsírból, mert különben megég, megkeményedik. (Majd a végén hozzákeverjük a babhoz.) Amikor a babot hozzátesszük a pirított hagymához, és kicsit együtt sütjük őket tovább, akkor már ne tegyünk hozzá friss sütőkolbászt, mert relatíve nagy nedvességtartalmánál fogva azonnal eláztatja a pirított hagymát – és oda a „mű”. Száraz füstölt kolbászt lehet a végén belekarikázni, de tudni kell, hogy az nem fog ott tovább puhulni, ha tehát nagyon szikkadt, az bizony kemény is marad. Ha pedig még a zsírba tesszük bele, élvezhetetlenül megkeményedik. Lángolt kolbász talán még a legjobb választás ilyenkor, ha már kolbászfanok vagyunk. Ugyanígy – már a tűzről levéve – lehet esetleg erős paprikát rákarikázni, vagy kinek mi kedves, de paradicsomot, nagy nedvességtartalmú bármi mást nem, mert még kihűlő állapotában is azonnal eláztatja a pirított hagymát, amely ilyenkor „kardjába dől”. Sózni még kihűlő állapotában sem szabad, mert ahogyan már említettük, nedvszívó hatása miatt ugyanígy öngyilkosságra készteti a jó hagymánkat. Maximum csak az étkezés elkezdésekor lehet sózni, aki feltétlenül akarja. De a lényeg, a babot kell annyira sós vízben megfőzni, hogy az étel feltétlenül szükséges sótartalmát (és ez az étel kívánja a sót) a sós bab biztosítsa.
A megkívánt – és tetszés szerinti – fűszerezést is a bab főzőlevében „kell elkövetni”. Én például szeretek a főzőléhez Erős Pistát, chiliőrleményt, köményt stb. tenni, mindennek csak a fantázia szab határt. És azért kell rövid lében főzni, hogy ezek az ízek mind a babba menjenek bele, ne pedig – a jobb sorsra aligha váró – főzőlében maradjanak.
Próba szerencse – tartja a közmondás –, és éljen a Bud Spencer által valószínűleg sohasem evett hagymás bab, éljen örökké a névadó; és vesszenek a gengszterek!

Egedy Tamás