A rakott krumpli az „ahány ház, annyi szokás” kategóriába tartozik. Kezdve az Ínyesmester (Magyar Elek) által leírt krumpli, kemény tojás, tejföl verziótól (persze azért hozzá teszi, hogy sonkakockákkal vagy kolbászkarikákkal dúsítva finomabb), a tejszínes francia rakott burgonyán át, a magyaros füstölt szalonnás, kolbászos ételkölteményig. S akkor még nem is beszéltem a mindenféle húsokkal, gombákkal, zöldségekkel, sőt gyümölccsel bolondított változatokról.
Most azonban lássuk azt az elkészítési módot, ahogy Zsolti bácsi szereti:
Hozzávalók
1,5 kg krumpli, 0,5 kg paraszt vagy lángolt kolbász, 5-10 dkg füstölt szalonna, 5-6 db tojás, 1 nagy doboz tejföl, só, bors, vegeta.
Elkészítés
A krumplit és a tojásokat (persze külön) sós vízben megfőzzük, majd megpucoljuk őket. Amíg főnek addig kockákra vágjuk a szalonnát, és felkarikázzuk a kolbászt. Majd egy serpenyőben megpirítjuk a szalonnát, beledobjuk a kolbászkarikákat és egy kicsit sütögetjük. Így a szalonnazsír és a kolbászból kisülő paprikás zsír összekeveredik, s a kolbász is megpirul, mielőtt beletennénk a rakott krumpliba, így fokozva a majdani készétel ízharmóniáját.
Egy tepsibe vagy jénai edénybe karikázunk egy sor krumplit, rá kemény tojást, és fűszerezzük, ezután jöhet a kolbászkarika, meglocsoljuk egy kis piros zsírral és tejföllel, majd jöhetnek a következő rétegek, amíg a hozzávalók el nem fogynak.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra, majd kb. 30-35 percig sütjük.
Uborka- vagy céklasaláta kiválóan illik hozzá.
Zsolti bácsi